“Zuhanykoncert” alatt romlott el a gázbojler

Már kiskorom óta nagyon szeretem a zenét, mindig is vonzott ez a világ, no meg szerintem ritmusérzékem is van. Ezért mindig is jártam zenélni. Kezdtem a pályafutásom egészen fiatalon a furulyázással, majd jött a fuvolázás, később sajnos abbahagytam. Viszont ezután megtaláltam a másik nagy szerelmem, a táncot. Ezt azóta is művelem, és mindig kivétel nélkül kikapcsol. Az éneklés sem áll tőlem távol, bár azt csak amatőr szinten űzöm, leginkább a zuhany alatt. Egy ilyen alkalommal éppen a szokásos „koncertemet” adtam, amikor egyszer csak elállt a meleg víz, és az istennek se akart újraindulni. Tudtam, hogy itt nagyobb lesz a probléma annál, hogy csak egyszerűen elfogy a meleg víz, és sajnos igazam is lett, elromlott a gázbojler. Én ezt így nem tudtam megállapítani, de áthívtam apukámat, hogy nézze meg, és ő mondta ezt a rossz hírt. Mondta, hogy hívjak szakembert, van sok gázszerelő Budapesten, mert ő nem tudja megjavítani.

Kicsit mérgelődtem a válasza miatt, de beírtam a keresőbe, hogy gázszerelő budapest, hátha találok valakiket. Így is történt, kidobta első találatnak a vizgazfutesszerelo24.hu oldalát. Szimpatikus volt az oldal, úgyhogy eldöntöttem, hogy jobban elolvasgatom a szolgáltatásaikat, hátha ők lesznek azok, akik meg tudják majd oldani a problémámat. Az első dolog, amit a weboldalukon olvastam, az az volt, hogy gázszerelést véletlen sem szabad otthoni módszerekkel végezni, mert akár életveszélyes is lehet, mindenképp szakemberre kell bízni. Itt egy kicsit elszégyelltem magam amiatt, hogy dühös voltam apukámra, hogy nem akarta nekem megszerelni a gázbojlert, de mentségemre szóljon, nem tudtam, hogy ez egy olyan művelet, amit csak hozzáértő végezhet.

Már pedig a vizgazfutesszerelo24.hu dolgozói biztos ilyenek, hiszen a cég több mint 30 éves tapasztalattal rendelkezik. Ennyi még gombócból is sok. Ha vészhelyzet van, a gázszerelők Budapesten és Pest megyén belül akár egy órán belül a helyszínre tudnak jönni.  Ha az oldalukon lejjebb görgetünk, ott el lehet olvasni, hogy pontosan melyek is azok a települések, ahova ki tudnak menni egy órán belül. Továbbá 24 órás ügyeleti szolgálatuk van, ami azt jelenti, hogy ha szükség van a szakértelmükre, akkor a nap bármelyik szakában lehet nekik telefonálni.

Mivel nekem a bojleremmel volt a gond, értelemszerűen ezzel kapcsolatban szerettem volna több információt megtudni, ami sikerült is. A gázbojler az egy gázkészüléknek minősül, ami mint olvasható, viszonylag egyszerűen működik, ezért kevesebb benne a hibalehetőség. Éppen ezért hajlamosak vagyunk sokszor arra, hogy elhanyagoljuk a karbantartását, ami hosszútávon csak ront a helyzeten, hiszen a nem megfelelő állapotban lévő bojlert tovább használjuk napi szinten, az pedig egyre jobban megy tönkre. Több évtizednyi használat után ezeknek a készülékeknek az alkatrészei elkopnak, elhasználódnak, ez ellen csak nagyon korlátozottan lehet védekezni. Bevallom, itt egy kicsit megijedtem, mert sajnos be kell valljam, én sem vittem túlzásba a bojlerem karbantartását. Vagyis igazából a szerelő időről időre történő kihívását. De reméltem, hogy a baj nem visszafordíthatatlan még.

Az oldalukon található egy telefonszám, amit lehet hívni, ha segítségre van szükség, de van lehetőség arra is, hogy az ember visszahívást kérjen, ha valamilyen indokból nem szeretne ő telefonálni. Én felhívtam a számot, és reménykedtem, hogy rövid időn belül ki tudnak jönni megszerelni a bojlert. Szerencsére még nem volt visszafordíthatatlan a károsodás, a vizgazfutesszerelo24.hu szakemberei gyorsan és szakszerűen elhárították a problémát.