Te is zenére takarítasz?
Az életem és a mindennapjaim egyik fontos része a zene. Nem tudok nélküle meglenni. Egyszerűen tényleg mindenhez zenét hallgatok. Ha edzek, ha utazok, ha tanulok, ha olvasok, minden alkalommal kivétel nélkül a fülemben van a fülhallgató. Még zuhanyzáshoz is zenét szoktam elindítani – ekkor természetesen nem fülhallgatóval. Remélem, hogy jó a hangszigetelés a házban, mert ilyenkor mindig hangosan szoktam énekelni. Szerencsére a szomszédok még egyszer sem panaszkodtak rám emiatt.
A szüleim elmondása szerint már egészen kicsi koromtól kezdve szeretem a zenét: amikor már tudtam beszélni, állandóan azt kértem hogy kapcsolják be a rádiót vagy valamelyik kedvenc gyerekdalos CD-met. Azt sem tudtam elviselni, ha “beszéd” ment a rádiban: addig nyomkodtam amíg nem találtam valamilyen zenét. Amit még nagyon szeretek zenére csinálni, az a takarítás. Sokszor több időt töltök el a takarításhoz való zenék kiválogatásával, mint magával a takarítással. Táncolni is szeretek közben, úgy valahogy könnyebben megy. Ennél már csak az lenne jobb, ha egy takarítógépen ülve takaríthatnék zenét hallgatva! Azért indult így be a fantáziám, mert nemrég láttam egy weboldalt, a greenwaykft.hu-t, ahol takarítógépeket lehet bérelni. Elérhető seprőgép, ráállós, ráülős, és gyalog kísérős takarítógép, ráülős porszívó (milyen jó lenne egy ilyennel takarítani a szobámat!), illetve különleges kisgépek is. Ezek az egytárcsás takarítógépek, a por-, a víz-, a kárpittisztítók. Valamennyi itt megtalálható takarítógépet a Taski gyártja.
A seprőgép kínálatban is van ráülős változat. Ha megnyitjuk az egyes gépek leírását, nagyon részletes magyarázatot találunk a működésüket, tulajdonságaikat, és a hozzájuk tartozó kiegészítőket illetően. A Taski Balimat 6500 Seprőgép például egy nagyméretű gép, mely széles seprési útvonallal rendelkezik. Többféle padlótípus tisztítására alkalmazható. Beltéri és kültéri használata egyaránt lehetséges. Ráadásul ez a használat egyszerű, a teljesítménye ugyanakkor magas. Amennyiben szeretnénk a gép műszaki adatait is megtekinteni, szintén elég csak annyit tennünk, hogy megnézzük a leírását.
A takarítógép bérlés számos előnnyel rendelkezik. Például jó lehet azok számára, akiknek nem áll módjukban egyszerre kifizetni egy komoly/húzós összeget saját berendezésre. Akiknek nem olyan hosszú távra, esetleg csak egyszeri alkalmakkor van szüksége takarítógépre, szintén hasznos lehet. Akik nem szeretnének az üzemeltetési költség vagy a szerviz díjak és egyéb esetleges plusz kiadások miatt aggódni jobban teszik ha a kölcsönzést választják. A bérlés során havi díj fizetésére kell számítani, mely állandó, nem fordulnak elő váratlan kiadások. A gépek bármikor visszaadhatók amennyiben már nincs szükségünk rájuk, illetve a típusuk is lecserélhető. Ezt – érthető okok miatt – egy megvásárolt géppel nem lehet megtenni. Ha valami hibára lennénk figyelmesek akkor sem kell megijednünk: ugyanis a kölcsönzéshez hozzátartozik a 24 órán belüli ingyenes szerviz is.
A cég és a gépek hatékonyságát és minőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy referenciáik között sok ismert intézmény vagy multi található meg. Az ő gépeikkel takarítanak például: az Ikea, az Interspar, a Richter Gedeon, a Siemens, a CIB Bank, az Elmű, a Metro, a Decathlon, az OBI, a Praktiker, vagy a Mom Park épületeiben.
Ha szeretnénk felvenni velük a kapcsolatot, elég megkeresnünk az “Elérhetőségek” aloldalt. Itt megtalálható a kapcsolattartási telefonszám és email cím. Továbbá a raktár és az iroda helyszínének címeit is elhelyezték itt egy térképpel együtt.