Szomszédaimnak segítettem a napelem rendszerükkel kapcsolatban

A zene már egészen kiskoromban jelen volt az életemben. Már 5 évesen pengettem a kis játékgitáromat és imádtam hallgatni az akkori kor legmenőbb bandáinak zenéit. Mondanom sem kell, nagy rocker lettem a kamasz koromban, ezért nagyon sok koncerten részt vettem az évek alatt. Egy ilyen koncerten ismertem meg menyasszonyomat is, akivel jelenleg mindketten végzős egyetemisták vagyunk. A diplomaosztóra mindketten nagyobb volumenű ajándékot szerettünk volna adni egymásnak. Az egyikünk egy külföldi utat, a másikunk pedig egy koncertre viszi a másikat.

Miközben tervezgettük a diplomakiosztót és azzal kapcsolatos ajándékokat, a szomszédunk megkért, hogy segítsek nekik kiválasztani a számukra ideális napelem rendszert. Gyerekkorom óta jóban vagyunk, hasonló korú gyerekeik vannak, mint én, így sokat összejártunk játszani. Most pedig szívesen segítek nekik a ház körül, megbízunk egymásban, és tudják rólam, hogy szeretem a műszaki dolgokat.

A napelem rendszerekről nem sokat tudok, de a napokban láttam, hogy a szomszéd házhoz kijöttek felmérni a terepet. Gondolom, hogy nem minden ház alkalmas egy napelem rendszer telepítéséhez, mivel a munkások és a szomszédok beszélgetéséből hallani lehetett néhány mondatot arra vonatkozóan, hogy a háznak milyen feltételeknek kell megfelelnie. Amint végeztek a munkások átjöttek hozzánk a szomszédok és beszámoltak arról, hogy egy támogatást sikerült nekik kihasználni, amit végül meg is nyertek. Örülnek, hogy kapnak egy ilyen lehetőséget, hiszen nagyon klassz egy napelem rendszer. Eléggé hézagos ismereteim vannak ezzel kapcsolatosan, viszont azt tudom, hogy egy napelem rendszer megléte mellett magadnak termeled az energiát a házadban. Ez amúgy mindig is tetszett, de úri huncutságnak tartottam, ezért sosem jártam utána a témának.

Most viszont igyekszem, hogy a szomszédoknak ténylegesen tudjak segíteni, nem szeretnék felületes tudással rendelkezni. Ráakadtam a napelemesrendszerek.info oldalra, ahol egyébként még árajánlatot is lehet kérni, de rengeteg információt leírnak a napelem rendszerekről. Az oldalról megtudtam, hogy a napelem rendszer egy fotovoltaikus rendszer, amelynek a nevében is benne van, hogy a napsugárzásból állítja elő az áramot. A napfényből kinyert energia azonban nem működik rögtön a berendezési tárgyainkon, hanem egy inverter szükséges hozzá, hiszen az egyenáramot váltakozó árammá kell alakítani előtte. A tervezés során általában azt is figyelembe veszik, hogy hova kerüljenek a különböző kapcsolódási pontok. Ezeken felül a napelem tartószerkezete is fontos tényező.

napelem tartószerkezet

A napelem tartószerkezet minősége azért sem mindegy, mivel lehet a háztetőnek egy rossz dőlésszöge, ami miatt speciális tartóelem szükséges, ami sajnos többe is kerülhet. Még a legminőségibb napelem is tönkre tud menni, ha nincsen megfelelően rögzítve, ezért is fontos, hogy mindent szemügyre vegyünk és a helyszín legoptimálisabb napelem tartószerkezetét válasszuk ki. Az időjárási viszontagságokat is kell bírnia, ezért mindenképpen rozsdamentes tartót érdemes venni, hogy az anyag is minél tovább bírja a megpróbáltatásokat.

Na de mi is azaz inverter bővebben, és hogyan érdemes választani? Az inverter, ahogyan korábban is említettem egy átalakító, amely lehetővé teszi, hogy a panelek által begyűjtött energiát használni tudjuk a házunkban. Ha ez nem lenne, akkor a napelem rendszer feleslegesen van felrakva a házunkra vagy a telekre. Az inverter megvásárlása során azonban nem elegendő csak annyit tudnunk róla, hogy kell, különben nem lesz áramunk, hanem meg kell gondolnunk, hogy milyen teljesítményűt vásárolunk. Először érdemes kiszámolni, hogy a háztartásunk éves áramfogyasztása körülbelül mennyire jön ki. Nem nagyon kell túlgondolni elvileg a dolgot, mert azt olvastam, hogy egy inverter képes akár 20%-kal is több áramot termelni, mint amennyire szükségünk lehet vagy amennyit leírnak a teljesítményénél. Azonban sokkal kisebb inverter megvásárlása már erősen problémákat okozhat, ha dupla annyi áramot fogyasztunk, mint amennyit elbír. Ha nagyon nem vagyunk biztosak abban, hogy milyen teljesítményű inverterbe ruházzunk be, akkor érdemes a nagyobbat választani. Ezt azért is írom le, mivel megnéztem két különböző méretű inverter árát is, és arra kellett jutnom, hogy nem sokkal drágább egy nagyobb teljesítményű. Másrészről egy inverter kapcsán a minőség sem utolsó szempont, mivel nagyon sok helyen eléggé gyakori a feszültség ingadozás hazánkban, így nem biztos, hogy egy olcsóbb inverter is képes helytállni minden körülmény között. Valljuk be őszintén eléggé idegesítő, ha elmegy az áram. Emellett pedig egy jó inverter még a központi hálózatot is stabilabbá teszi, szóval mindenki érdeke, hogy napelem rendszered legyen.

Amennyiben több áram termelődik, mint amennyit felhasználunk, akkor szerencsére nem vész el az az energia. A többletet, amelyet a napelem rendszer termel a központi hálózatba megy, amelyet utólag a szolgáltató ki is fizet nekünk. Tehát nem kell attól tartanunk, hogy túl nagy teljesítményű berendezést veszünk, vagy nem fogja megérni, hiszen mi magunk is termelünk áramat, amely végül is a környékünkön lakók esetében is előnyös.

Az előbb említetteteket elmeséltem a szomszédom számára is, aki örömmel fogadta a frissen szerzett tudásomat, így bátrabban vágtak neki az új napelem rendszer kiválasztásába. Sikerült megnyugtatnom őket, hogy nem tudnak igazából rosszat választani, ha mindent előzetesen felmérnek, amelyben természetesen én is segítek nekik.

Amikor megérkeztek a szakemberek felszerelni a napelem rendszert a házukra, végig figyeltem mit csinálnak. Kora reggel érkeztek és láthatóan már előre fel voltak készülve mindenre, így néhány óra alatt már felszerelték az egész napelem rendszert, a paneleket, cellákat, tartószerkezetet, inverter, mindent, amire szükség lehet. A munkások nem voltak túlzottan közlékenyek ugyan, de azt hallottam, hogy odaadnak a haveromnak egy papírt. Miután a szakemberek elmentek, rögtön átmentem a szomszédhoz, hogy megnézzem ezt a közelről még sosem látott napelem rendszert. Sajnos kiderült, hogy még közel sem tudják használni, hiszen a felszerelése után még számos papírt el kell intézniük ezzel kapcsolatban. Körülbelül úgy működik, hogy a napelem rendszert be kell jegyeztetni a rendszerbe, hogy van ilyen a településen valakinek, illetve a rá kell kötni a hálózatra is, ami miatt külön jönnek bekötni az ebben jártasak. Ez sajnos több hétig is eltelhet, addig sajnos nem tudják használni a rendszert.

Közben még beszéltem velük és mondtam nekik, hogy mennyire jól tették, hogy részt vettek ebben a támogatásban, hiszen ennél jobb befektetés ritkán van, pláne, ha igazából a támogatás egy részét állja a napelem rendszer beépítésének. Természetesen így is kell fizetni, de sokkal kedvezőbben, mintha támogatás nélkül vették volna igénybe ezt.

Megmondom őszintén, engem is bekebelezett a téma, ezért a jövőben én is igényelni fogok támogatást, amennyibe elérhető lesz, addig persze igyekszem gyűjteni rá, hiszen úgysincs még saját házam. Egyelőre pedig nem hiszem, hogy anyukámék meggyőzhetőek lennének a témában, hiszen eléggé szűkösen élünk. Ha több információt szeretnétek megtudni a napelem rendszerekről, esetleg árajánlatot szeretnétek kérni, akkor ajánlom a napelemesrendszerek.info oldalt.