Lombseprő a traktor mögé: így maradt rendben a tanyaudvar egész nyáron

Kánikula volt egész júliusban, és nálam ilyenkor mindig ugyanaz a lemez megy a fejemben, amit tizennyolc évesen hallgattam először, egy nyári munka mellett.

Akkor egy raktárban pakoltam, hajnali hattól kettőig, és a fülhallgató volt az egyetlen dolog, ami elviselhetővé tette. Azóta összekötöm a hőséget azzal az albummal. Van benne egy hosszú, majdnem instrumentális rész a közepén, ami pontosan addig tart, ameddig egy komolyabb fizikai munka egy szakasza. Ha az elején indítom el, a végére kész vagyok azzal, amit elkezdtem.

Ez a szokás azóta is megvan. A tanyán nyáron a legtöbb munkát ugyanezzel a ritmussal csinálom: kiválasztom, meddig tart egy kör, elindítom, és nem nézek órát közben. Az utóbbi években viszont egyre gyakrabban fordult elő, hogy az album kétszer is lement, én meg még mindig ugyanannál a feladatnál álltam.

Nem a fűnyírással volt a baj, hanem azzal, ami utána maradt.

Nem a nyírás vitte el a nyaram

A telek nálunk hétezer négyzetméter körül van, a nagyobbik felén öreg gyümölcsös. A fű levágása a traktorral másfél óra, ezzel soha nem volt gondom. A nyesedék, a lehullott gally, a diófák alatti örökös szemét viszont utána is ott maradt, és azt gereblyével, talicskával, kézzel szedtem össze. Egy nyíráshoz általában két-három óra takarítás tartozott, és a kettő közül mindig a második volt a fárasztóbb.

A takarítás mindig ugyanúgy nézett ki. Talicska, gereblye, egy régi szemeteslapát, és háromszor annyi fordulat a komposzt felé, mint amennyit előre becsültem. Augusztusban, amikor a diófák elkezdik ledobni az első leveleket meg a zöld burkú termést, ez a munka megsokszorozódik. Volt olyan hétvége, amikor a nyírásra fél napot szántam, a takarításra pedig másfelet, és a végén nem a fűvel voltam elégedetlen, hanem magammal.

Régen ezt természetesnek vettem. Egy régi ismerősömtől hallottam először, hogy ez nem így működik, mert a traktor mögé sokkal több minden köthető, mint hittem. Ő ajánlotta, hogy nézzem meg a Péter Láncfűrész oldalát, mert ott a kiegészítők külön kategóriákban szerepelnek.

A fűnyíró traktor seprű kérdése ott nem tartozékvadászatként jelent meg, hanem logikus rendszerként. A leírásuk szerint a gép hátuljára vonóhoroggal csatlakoztatható pótkocsik, lombseprők és fűgereblyék köthetők, amelyekkel a kerti hulladék szállítása és a lombgyűjtés is sokkal egyszerűbb. A kategóriák között külön szerepel a seprő-szóró, a pótkocsi és a gyephenger is, tehát nem egyetlen univerzális kütyüről van szó, hanem arról, hogy melyik munkához melyik jár.

A kategóriákat végignézve az is látszott, hogy ezek a kiegészítők nem egyszer használatos kütyük, hanem külön munkákra való eszközök. A pótkocsi a kerti hulladék elszállítására való, a gyephenger a talaj tömörítésére, a lombseprő pedig arra, hogy ne kézzel kelljen összekaparni azt, amit a gép amúgy is ott hagy maga után. Nálunk a felhajtórámpa is szóba került, mert a gépet egyszer biztosan utánfutóra kell tenni, ha szervizbe megy, és eddig ezt mindig deszkákkal oldottuk meg. Ezekre külön-külön soha nem kerestem volna rá, mert nem tudtam, hogy egyáltalán léteznek.

Volt még egy tétel, amire magamtól soha nem gondoltam volna: a szervizemelő. Ez megdönti a traktort, így a nyírás végén egy vízsugárral, másodpercek alatt, biztonságosan ki lehet tisztítani a kaszaház alját. Nálam eddig ez a művelet mindig fekvéssel, csavarkulccsal és káromkodással járt.

Nekem a fűnyíró traktor seprű helyett végül a lombseprő és a pótkocsi párosa lett a nyerő, mert a diófák alatti gally a nagyobb gond, nem a fű. A gépeket egyébként személyesen is át lehet venni Tarcalon, az oldalon megadott címen, ha valaki inkább maga menne el értük.

Az album azóta is szól nyáron, de már egyszer megy le, nem kétszer. A Péter Láncfűrész oldaláról, a peterlancfuresz.hu-ról szerencsére a termékek mellé nem több munka érkezett, hanem ugyanannyi idő alatt jóval több dolgot meg tudok csinálni – egyértelműen jól jártam tehát.