Uncategorized

Ti hogy szoktatok zenét hallgatni?

Aligha van olyan ember a világon, aki ne szeretné a zenét. Még ha morcosan azt is mondja, hogy nem, biztos van egy-két olyan dal, amit ő is szívesen meghallgat időnként. A zenetörténelem elképesztően régi időkig nyúlik vissza, tulajdonképpen egészen az őskorig, de nyugi nem kezdek el ezekről az időkről regélni most, mert akkor soha nem érne véget ez a bejegyzés.

Mielőtt megjelentek volna az egyéb hanghordozók, csak élőben lehetett zenét hallgatni, hangversenyekre, előadásokra kellett járni, ha szerettünk volna hódolni ennek az élvezetnek. Úgy gondolom, hogy biztos meg volt ennek az időszaknak a maga varázsa, de a lemezek és lemez lejátszók megjelenésével eléggé felgyorsult a folyamat.

Én még emlékszem az első kazettákra, a walkmanekre, aztán amikor már CD-ről is lehetett zenét hallgatni, azokat pedig már lehetett másolni, még gyorsabban kezdtek el terjednek a különböző előadók és alkotásaik.

Valahol ez egy tök jó dolog volt, de ha belegondolunk, ezzel a „kalózkodással” nem támogattuk az előadókat, hanem talán akarva akaratlanul is, de megloptuk őket.

Kérdem én, jólvan ez így?

Valószínűleg tartom, hogy eleinte ebbe senki nem gondolt bele, sőt mikor megjelent a YouTube és vele együtt a zeneletöltő programok, akkor indult csak be igazán az egész.

Jó, értem én szerettük volna offline is hallgatni a kedvenc dalainkat, de ha belegondolunk, ahelyett, hogy megvettük volna az albumot, ingyen és bérmentve lekalózkodtuk az internetről a dalokat. Azt hittük ezzel nem ártunk senkinek, de amióta én is zenésznek mondhatom magamat, be kellett látnom, hogy sajnos igen. Pedig én is csináltam. Én is használtam hosszú éveken keresztül a zeneletöltő programokat, töltögettem fel a telefonomra és amúgy egy percig nem gondoltam bele, hogy ezzel tulajdonképpen ártottam a kedvenc előadóimnak.

De ha ezt a részét nem is nézzük, gondoljunk csak bele, hogy mennyire borzasztó macerás volt egy egész albumot külön-külön, számonként letölteni és konvertálni? Adott esetben órákat igénybe vett a rengeteg felugró ablak, és hirdetés pedig teljesen elárasztotta az ember böngészőjét így nagyon könnyen bele lehetett futni bármilyen vírusba is, amivel simán hazavághattad az egész gépedet. Pedig te csak dalokat szerettél volna letölteni.

És őszintén megmondom, én ezt untam meg igazából. Ekkora döntöttem úgy, hogy egye-fene kipróbálom, hogy milyen egy ilyen stream oldal. Nyilván okosan ügyesen, az első hónapos ingyenes felhasználásban bízva. Gondoltam ennyi idő alatt csak sikerül letesztelnem, hogy megéri-e vagy sem, és tudjátok mit? Nagyon megérte! Sokkal jobb, kényelmesebb, tudod hallgatni online és offline (ehhez persze le kell tölteni az applikáción keresztül a dalt, de nyilván ez egyelten egy kattintás), nincsenek reklámok, sokkal könnyebben tudsz lejátszási listákat készíteni, illetve maga az applikáció is készít neked összeállításokat, a korábban hallgatott zenéid alapján.

Ez az egész pedig nincs 2000 forint. Én abszolút ajánlani tudom mindenkinek, bár az ellentábort is megértem, hiszen a YouTube mégis csak közel 20 éves, és az ottani automatikusan generált lejátszási listáim olyan régi klasszikusokat tudnak feldobni, hogy rögtön én is 16 évesnek érzem magam újra.

A másik pedig, ami még emellett az oldal mellett szól, hogy nyilván aki szereti a videóklipeket, azokat itt tudja elérni. Én mondjuk alapvetően nem szoktam megnézni ezeket, sőt kövezzetek meg, de szerintem egyik dalnak se láttam a klipjét teljes egészében, de például van egy olyan barátnőm, aki órákat képes eltölteni a klipek nézegetésével és akár újra és újra megnézi őket. Na, hát nem vagyunk egyformák, ez a szép az egészben. Konklúzióként azt tudom mondani, hogy a kalózkodós zeneletöltéssel le kellene állni, senkinek nem teszünk jót vele, illetve szerencsére léteznek már olyan platformok, ahol alapvetően ingyen tudod letölteni a dalokat, de mégis támogatod vele az alkotót.

Ti hogy szoktatok zenét hallgatni? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva