Cairo
Az együttest Skinti Csaba alapította 2003 tavaszán, melynek nevét egy a 90-es években a helyi gimnáziumban működő amatőr formációról választotta, amiben egy ideig billentyűzött.
2004-ben megszületik az Angyal c. dal, mely egy csapásra közkedvelté teszi a zenekart a fiatalok körében, még külföldön is.
2005. elején alakul ki a csapat mai felállása, március 12-én az encsi Lion Discoban leforgatják első “amatőr” klipjüket, melyet a MusicMAX több. mint fél évig sikerrel sugároz.
Május 10-15. között első külföldi turnéjukon vesznek részt, melyet még ugyanabban az évben két másik követ. Júniusban és júliusban a debreceni Club Creative Studio-ban újraveszik dalaikat, augusztus végén pedig megjelenik első, Angyal c. maxi lemezük.
Október 13-án leforgatják Tiéd a szívem c. dalukhoz készülő klipet, december 20-án pedig napvilágot lát a Tiéd a szívem c. maxi lemez.
2006. A csapat Oliver Bendt-tel a világhírű Goombay Dance Band zenekar énekesével találkozik, akivel aug. 12-én, Hajdúszoboszlón közös koncertet adnak.
Június 21-én 5 dalból és 4 remix-ből összeállított kislemez és videó klip jelenik meg Fogd a kezem! címmel.
November 15-én saját kiadásban megjelenik a CAIRO 1. albuma, Angyal címmel, mely néhány nappal később már kottamelléklettel is kapható.
December 16-án a 300. fellépését ünnepli a csapat, mely többször is meghívást kap Lajcsi – Új Szuperbuli műsorába.
2007. februárjára elkészül az Angyal c. dal “ballad” verziójának klipje.
Márciusban a Producer’s kiadóhoz igazol a csapat, mely újra kiadja az Angyal c. lemezt.
Áprilisában közös dalban énekel a Cairo és Producer’s többi tagja: Bódy Magdi, Kovács Erzsi, Maros Gábor, Mary Zsuzsi, Rácz Kati, Szaxi-Maxi, Terry Black, Zalatnay Sarolta, mely dal hamarosan korongra is kerül.
Június 11-én megjelenik a Talán c. maxi lemez,
július 24-én debütál a Sodorjon a szél c. videó klip, mely augusztusban a MusicMAX TOP10-én – alig egy hét alatt – az 1. helyig jut.
Novemberben olyan neves előadók társaságában, mint az R-GO, Dolly Roll, EDDA…. korongra kerül a Lemezbörze+ 100. lapszámának tiszteletére készült CAIROs dal is.
Decemberében elkészül a Csepp a tengerben c. dal remix-ére forgatott videó klip, melynek története abban a sátoraljaújhelyi gimnáziumban játszódik, ahol az ős-CAIRO alakult és ahová Kata és Csaba is járt.
Év végén, a hamarosan megjelenő 2. album utolsó előfutáraként a Ki vigyáz majd rád? c. dal maxija kerül a D.J.-k és a rádiók kezébe.
2008. február 11-én 10 új dallal, 3 remix-szel és 3 videó klip melléklettel a Retro Media gondozásában megjelenik a 2. nagylemez, Sodorjon a szél címmel, melynek bemutatása a Házibuli Attilával c. televíziós műsorban történik meg.
Tavasszal készül el a Talán c. dal videó klipje,
év végén pedig a Mondd mért! c. maxi és a hozzá tartozó videó klip.
2009-ben az RNR Média kiadóhoz kerül a zenekar.
Márciusban megjelenik az Ilyen a nyár c. maxi lemez és a dal videó klipje, és ugyancsak ebben a hónapban az Ilyen a nyár c. nagylemez is. Harmadszor is kiadásra kerül az Angyal, másodszor pedig a Sodorjon a szél nagylemezek újrakevert, kibővített változata, s a boltok polcaira kerül egy 3 CD-s digipack kiadvány is, a CAIRO eddigi összes lemezéből.
2009. májusában készül el a Soha nem késő c. videó klip, melyet több helyszínen, amatőr technikával maguk a csapat tagjai készítettek, s melyben kivételesen Csaba énekel.
Júliusban megjelenik a CAIRO 1. DVD-je “Koncert és klipmix” néven, mely az emlékezetes Goombay Dance Band-del közös hajdúszoboszlói koncertet tartalmazza, valamint a CAIRO összes eddigi videó klipjét.
Év végére a zenekarvezető régen dédelgetett álma is megvalósul: egy olyan különleges videó klip, mely Magyarország egyik legszebb, legnevezetesebb, védett táján, a világörökséget képező füzéri várban és a füzérradványi Károlyi kastélyban játszódik, Nem tilthatod címmel.
2010-ben a zenekar új nagylemezzel és megújult stílussal tervezi a jövőt








Sziasztok! Istvén vagyok nagyon álat a csapat.Csak nemártana 1 jókis cairo dancemixet össze hozni.HAJRÁ KAIRÓ IGY TOVÁBB!
Sziasztok!!!!!!!
Nagyon szeretem Cairo-t!
Most volt egy unepseg amin a ti dalotokat enekeletem!!!!!!!!A kivigyaz majd rad!!!!!!!!Cimu dalt!!!!!!!!!!
Irjatok vissza!!!!!!!Nagyon szeretlek Kata te vagy a legjobb!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
ok
Ha énekléssel foglalkozol,akkor írj Csaba e-mail címére:
skinti@cairo.hu
NAGYON SZERETLEK BENNETEKET!!!!!!!!!!!SZUPEREK VAGYTOK,CSAK IGY TOVÁBB!!!!!!!!!!!
sziasztok!!!
nagyon jó számaitok vannak!!!
Mikor jöttök Gyomaendrődre????
Nagyon jók a számaitok, szuperek vagytok.
jo a zenetek csak igy tovab.udv